Jobb félni mint megijedni?

"Jobb félni, mint megijedni..." hallottam elég sokszor gyerekkoromban. De vajon valóban ez így jó?

A félelem elég gyakran szereplője az életünknek, és ha mégse jönne el túl sűrűn magától... nos erről a média, a szülők, a barátok, vagy éppen a kedves "jót akaró" szomszéd néni meglehetősen aktívan gondoskodnak :)

De miért is félünk? És főleg mitől? 

Ez utóbbira a válasz egyszerű: gyakorlatilag bármitől: a megjósolt világvégétől egy méretes aszteroida jóvoltából, a betegségektől, a munkanélküliségtől, a párunk elvesztésétől, az autónk ellopásától, vírusok elözönlésétől - a paletta meglehetősen széles. 

És hogy valóban valósak-e ezek a félelmek? Természetesen ez igaz, valóban valósak. Mindannyiunk környezetében már történtek hasonló dolgok, úgyhogy azt sem mondhatnánk, hogy ezek a félelmek ne lennének megalapozottak. 

Mindenki fél valamiért? Hát, ez is igaz, én még nem találkoztam olyan emberrel, aki soha ne félt volna valamitől, vagy valaki miatt. Úgyhogy igazából ezt az egész félelem kérdést akár tekinthetjük egy természetes folyamat eredményének.

De akkor mi a probléma vele?

A probléma inkább a félelem mértékével, mennyiségével van, akkor ha már az egész életünket ez az érzés határozza meg. Biztosan találkoztatok már olyan emberrel, aki mindentől félt, sőt rettegett. 

De mi okozza a félelmet magát?

- Legtöbbször csak azért félsz valamitől, mert nem ismered még.

- Vagy olyan dolog iránt érzel félelmet, mert már találkoztál vele korábban, és jól emlékszel rá, hogy az mekkora fájdalmat, vagy milyen rossz érzést okozott.

- Vagy olyan iránt, amivel már találkoztál korábban csak éppen nem emlékszel rá. Vagy csak homályosan. Vagy sehogy sem tudatosan, ami persze egyáltalán mem jelenti azt, hogy annak ne lenne a jelenedre hatása, sőt annál nagyobb :)

- Persze lehet, hogy nem is tudnál rá emlékezni, hiszen nem közvetlenül veled történt az a valami, hanem mondjuk az édesanyáddal, akinek születésed előtt éppen akkor voltál a pocakjában. Ezek az anyukádat ért félelmek aztán szépen átragadnak rád, mintha te élted volna át...

- Aztán vannak olyan félelmek - amik csak vannak, de az okuk, eredetük nem igazán tisztázható az életed eddigi történeteiből. Pl a sötéttől való félelem, vagy vannak, akik bizonyos embercsoportoktól, szituációktól félnek. Ezeket lehet, hogy nem te, vagy az édesanyád élte át, hanem még az ő generációjuk: szüleik, nagyszüleik, dédszüleik, stb. Ezek aztán generációk során adódnak át, végül nálad landolva a te életedet keserítik meg. Pedig semmi közöd sincs hozzájuk...

Egy dolog biztos, hogy az általad érzett félelemnek mindig van valamilyen oka, és ezért viszont nem érdemes senkit hibáztatnod. Főleg saját magadat.

Ami még fontos: egy adott történet hatása, egy adott jelenlegi szituáció nem mindenki számára okozná ugyanazt a félelmet. Az ok: születésünkkor egy adott sszemélyiség jegy összetétellel rendelkezünk (viselkedési genetika), amik között vannak félelemre jobban hajlamosító jegyek, és vannak kevésbé.

Ugyanis ha megnézzük a One Brain Kineziológia érzelmi skáláját (Viselkedési Barométer), akkor a félelemmel szemben az önbizalom van. És aki több önbizalommal születik (ami külsőleg pontosan látható is), az a félelmet jobban tudja kezelni, könnyebben le tudja győzni.

 Mit tehetünk, hogy az életünket ne a félelmeink irányítsák?

Legelőször is felmerülésekor meg kell fogalmaznod, hogy az adott helyzetben mitől félsz. Ez sokszor nagyon nehéz tud lenni, mert a társadalmi elvárások, a saját magunk nem kellő ismerete igencsak elfátyolozza a reális látásunkat. Persze az érzéseinket nem, mert azok azért tovább kínoznak...

1. Ha komoly a probléma, netán már rendszeres szorongás és pánik rohamok is kerülgetnek: nincs mese, ott szakember segítségét kell kérned. Esetleg pszichiáternél is könnyen kiköthet valaki, ha már a dolog súlyossága gyógyszeres kezelést igényel.

Most akkor egész életemben járkáljak pszichológushoz, kineziológushoz vagy hipnotizőrhöz??? Kérdezheted, de azért ott a másik három lehetőség. Már csak azért is, mert a félelem kiváltó okokat még kémiai gyógyszer nem oldotta meg ... viszont a kezdetben szükség lehet erre az ideiglenes mankóra. Szóval súlyos esetben először az orvos! Bárki bármit mond, utána az alábbiak:

2. Önismeret, önismeret, önismeret ... - ezt sok önismereti tanfolyamon, foglalkozáson keresztül gyakorolhatod (nálunk is találsz néhányat).

3. Kisebb félelmeket agykontroll, meditációs és önszuggesztiós gyakorlatok segítségével is megoldhatod (ez két utóbbit tanfolyamainkon is megtanulhatod)

4. Miután felismered, akár szembe is nézhetsz vele, ami azt jelenti, hogy tudatosan belemész abba szituációba, amitől félsz (persze nem arról a félelemről beszélek, hogy elüt egy autó, vagy egy vonat!). Emlékezz: az önbizalom növelése csökkenti a félelmet!

Ez utóbbi talán a legnehezebb megoldás, de a legjobban ez növeli az önbizalmadat: akár sikerül az adott szituációt megoldani, akár nem - mindenképpen csak nyersz vele.

Ehhez a saját történetemet szeretném megosztani: főiskolás koromban kollégiumban laktam, ahol is néha az erősebb fiúk kipécéztek gyengébb tanulókat, és a testi erejükkel visszaélve mentek a "csicskáztatások", megalázások. Az én testalkatom sose volt birkózó alkat, és egy fiú, aki élősúlyban pont kétszer akkora volt mint én, ráadásul aktívan rögbizett - ami kellően tovább rontotta az esélyeimet :) Hónapokig féltem, rettegtem, hogy mikor futok vele össze. Viszont egy alkalommal az akkori barátnőm előtt kezdte el a szokásos verbális és lökdösődő akcióját - amikor egyszer valami bekattant a fejemben: "lesz ami lesz" futott át az agyamon - és nekiugrottam a hústoronynak. A harc kimenetele nem volt kétséges, és hozta a papírformát: jól elgyapált, mire szédszedtek bennünket a többiek, és a sérüléseket számbavéve két-háromszor annyi kék folt és más sérülés volt rajtam, mint őrajta. Ami viszont érdekes volt: én egyáltalán nem éreztem szégyent ez miatt, sőt tök büszke voltam magamra, és emelt fővel vártam, amíg kituszkolják a szobából a látszólag igencsak zavartnak látszó ellenfelemet. És soha többé nem piszkált - inkább kinézet egy másik védtelenebb fiút magának. Ja, és más se piszkált többet...

Szóval, kívánok mindenkinek sok bátorságot a félelem mellé!